Ete Komárom-Esztergom megye nyugati felének középtáján, Kisbér közelében helyezkedik el. A Pápa-Tatabánya vonalon önálló vasútállomással rendelkező település, patakvölgyekkel tagolt, hullámos síkságon fekszik. Természeti értéke a közeli Tagos-erdőben található ősgyep, melynek jellegzetes növénye az árvalányhaj és a szép virágú, tavasszal virító leánykökörcsin. A belterület szomszédságában, közel 33 hektáros területen több száz szőlőtermő kis parcella és mintegy 106 présház található. A településen a borturizmus kedvelői mellett a lovassport iránt érdeklődők is kikapcsolódási lehetőséget találhatnak.

A község népessége: 683 fő.

A település környéke már a bronzkorban lakott volt, a régi néphit szerint Attila, hun vezér udvartartásának központja is e helyen állott. Első írásos említése 1250-ben Ethem volt, elnevezésének alapja az Etü személynév volt. Az Árpád-korban jobbágyok, majd királyi hírnökök és csőszök éltek itt, földjeit a hántai prépostság és a visegrádi apátság birtokolta. A törökök megjelenéséig több nemesi család is osztozott rajta, majd1529-ben a környékbeli településekhez hasonlóan Ete is elpusztult. 1648-tól protestánsokkal népesült be a falu, mely ezt követően rohamos fejlődésnek indult. Az 1710-es pestis járványnak mintegy háromszáz falubeli esett áldozatul, de fejlődése ennek ellenére töretlen volt. A falu kedvező természeti adottságai jó feltételeket biztosítottak a földműveléshez, szőlőtermesztéshez és állattenyésztéshez. Az eteiek, akik az 1930-as években már több mint 4000 holdon gazdálkodtak, a második világháború után, 1959-ben létrehozták helyi termelőszövetkezetüket. A volt szövetkezet ágazatai a rendszerváltás óta gazdasági társaságokként működnek. A népességszám az elmúlt öt évtizedben Etén is jelentősen megcsappant, lakói a helyben alakult, mintegy harminc egyéni és társas vállalkozásban, valamint a környező településeken találnak munkalehetőséget.

Református templom